Azt mindenki tudja, hogy Gagarin volt az első… na de ki volt a második? Méltatlanul kevés szó esik erről a nagyszerű emberről, mint ahogy általában a MÁSODIKAKRÓL. A történelem tele van olyan kiváló személyekkel, akik majdnem a legjobbak voltak valamiben, mindössze egyetlen ember előzte meg őket.

  German Sztyepanovics Tyitov nevére jóval kevesebben mondják, hogy ismerős, pedig Gagarinhoz hasonlóan ő is kiváló pilóta és űrhajós volt. Arról máig megoszlanak a vélemények, hogy tényleg ő volt –e a második ember a világűrben, de bizony hivatalosan ő volt. A ’60-as évek elején zajló szovjet-amerikai űrversenyben Kennedy-ék is csipkedték magukat és kevesebb, mint egy hónappal Gagarin repülése után Alan Shepard amerikai űrhajós egy úgynevezett űrugrást hajtott végre, sőt júliusban Virgil Grissom megtette ugyanezt. De a FAI (a repülési rekordokat elbíráló és regisztráló párizsi székhelyű szervezet) szabályai szerint csak az az elfogadott űrrepülés, ha az űrhajós legalább egy Föld körüli fordulatot teljesen megtett.

Ez a hivatalos sztori. Na de mi van mögötte?

Az első Föld körüli űrrepülésre korábban két személyt jelöltek ki. Gagarin mellett Tyitov volt a másik lehetséges pilóta. A vezetés csak a start reggelén, 1961. április 12-én döntötte el, hogy Gagarin repülhet. Vajon mit érezhetett ekkor Tyitov? Nyilván felnőtt emberhez méltóan kezelte a helyzetet, de tudta jól, hogy ha sikerül a repülés, akkor estére már az egész világ tudni fogja, hogy ki az a Jurij Alekszejevics Gagarin, és senki nem tudja majd, hogy ki ő.

Képzeld el, kedves olvasóm, hogy ez az ember mennyi szűrőn ment keresztül, mire ide eljutott. Mekkora áldozatokat kellett meghoznia, mennyi kemény munkát kellett befektetnie, mennyi mindenről kellett lemondania pusztán ezért az egy esélyért! Vajon mit érezhetett azon a reggelen? Na és mit érezhetett akkor, amikor már tudta, hogy Gagarinnak sikerült?

Visszatekintve sokszor úgy érezzük, hogy híres történelmi személyek, nagyszerű emberek biztos soha nem is voltak mélyponton. Hajlamosak vagyunk csak a végeredményt látni… De én látom ezt az embert lehajtott fejjel azon a reggelen, látom magam előtt, ahogy rezzenéstelen arccal szalutál a tisztnek, aki közli vele a hírt, de amint az elmegy, kicsordul Tyitov szeméből a könny. Érzem, hogy bár törekszik rá, hogy gondolatban segítse űrhajós társát, azért ott van benne a keserűség. Még talán az őszinte irigység is marja fájó lelkét, megtépázott önbecsülését. Azt hihetnénk, hogy talán nincs is ennél nagyobb kudarc, ennél mélyebben már csak akkor lehet, ha Gagarinnak ráadásul sikerül…

De ekkor történik valami.

Tyitov hoz egy emberhez méltó döntést: Nem lesz áldozat! Nem adja meg magát a körülményeknek! Tovább folytatja a munkát és ki fogja hozni a helyzetből a maximumot! Ebben a pillanatban eldönti: mindent megtesz azért, hogy majd ő is repülhessen.

Először is lecsendesíti a lelkében zajló háborút. Pozitív gondolatokat küld Gagarin felé és már érzi is, hogy őszintén tud örülni az ő sikerének. Hiszen annyi mindent csináltak végig együtt, annyi gyakorlatot végeztek el, annyit tanultak közösen, hogy egy életre szóló kötelék alakult ki köztük. Olyan, ami csak két űrhajóst köthet össze még a jéghideg űr távolán keresztül is.

A sikeres repülés után hónapok telnek el úgy, hogy Gagarin rivaldafényben tündököl. A hirtelen rászakadó népszerűséget egyébként elég rosszul viseli. Mindeközben pedig Tyitov teszi tovább a dolgát és vár a megfelelő pillanatra. Tudja, hogy van esélye, mivel Gagarin repülése után az űrverseny még inkább élesedik. Fegyelmezetten dolgozik és vár, dolgozik és vár, dolgozik és vár…

Aztán egyszer csak érkezik a szovjet Űrhajózási Állami Bizottság üzenete: lesz második repülés és az űrhajós German Sztyepanovics Tyitov.

1961. augusztus 6-án reggel 9-kor indult a küldetés. Tyitov a Vosztok-2 fedélzetén 17 Föld körüli fordulatot tett meg. A repülése nem volt problémamentes, mert jelentkeztek rajta az űrbetegség tünetei, de szerencsére idővel el is múltak. A leszállása sem volt sima, mert a Vosztok-2 műszaki egysége nem vált le tökéletesen, a légkörbe belépve viszont a súrlódás hője átégette a még mindig tartó pántot és így rendeződött a helyzet. A megfelelő magasságban Tyitov gyakorlatilag katapultált, de földközelbe érve látta, hogy egy vasútvonal felé fújja a szél és éppen jön a vonat. Szerencsére azonban nem lett baj, mert a „Nagy Rendező” úgy alakította, hogy mintegy 50 méterre a síntől landolt a MÁSODIK ŰRHAJÓS.

A mi hősünk máig a legfiatalabb űrhajós, aki kívülről látta a Földet, hiszen még nem volt 26 éves. Ő volt az első, aki súlytalanságban aludt. Valamint ő volt az első, aki több mint egy napot töltött az űrben. Szóval jó néhány dologban mégiscsak első lett.

A világon most is tíz- meg tízezrek vannak, akik „csak” másodikak. S bár a média mostohán bánik velük, mégis igazi hősök ezek az emberek: A MÁSODIKAK.